http://www.gazdasaghaza.hu http://www.fmkik.hu  

Hírek

Még egy hétig várjuk a rajzokat!

2014. március 25. | kedd

Még egy hétig, április 1-jéig várjuk a megye 7. és 8. osztályos diákjainak rajzait. A „Hogyan védem a környezetem?” kérdésre választ adó pályaműveket papír alapon, valamint elektronikus formában is be lehet adni.

Bővebben

Részletes program a TÁMASZFAL képzésre

2014. március 24. | hétfő

Holnap, március 25-én délelőtt indul TÁMASZFAL képzésünk azok számára, akik a programra korábban regisztráltak. A négyalkalmas képzéssorozat első napján az érkezést, a regisztrációt, valamint a köszöntőt követően több résztéma kerül bemutatásra. A részletes program az alábbiakban látható.

Bővebben

Egy nap – egy ember – 110 liter víz! Március 22-e a víz világnapja

2014. március 21. | péntek

Rio de Janeiro, 1992.: ekkor, 21 éve és itt kezdeményezték a víz világnapjának megünneplését. Ennek hatására az ENSZ még ugyanekkor hozott döntést arról, hogy évente, március 22-én külön figyelmet fordít a víz szerepének hangsúlyozására, hogy az emberek észrevegyék, mekkora szerepe van a víznek az életükben.

Bővebben

Frissen induló Gazdaság Háza projektek!

2014. március 20. | csütörtök

Megkezdődött a Gazdaság Háza épületének felújítása. Amelynek keretében elsőként a kamarai oktató-, valamint a nagy befogadóképességű demonstrációs termet alakítja ki a közbeszerzési eljárással kiválasztott építési vállalkozó. Az oktatóteremben a későbbiekben nemcsak a Modellpályázat öt megvalósított makettjét tekinthetik meg az érdeklődők, de a mintaprojekt több képzési programja is itt kap majd helyet.

Bővebben

Fényesebben és becsomagolva - energiatakarékosan

2014. március 20. | csütörtök

2014 márciusában és áprilisában az energiahatékonyságot célzó beruházásokkal folytatódik a Gazdaság Háza a fenntarthatóbb életmódért mintaprojekt. Külső hőszigetelés, energiahatékony világítási rendszer épül ki, a vizes helyiségek átalakítására, valamint májustól kezdődően a külső nyílászárók cseréje is sor kerül. A környezet- és energiatudatos megoldások több területen is jelentős megtakarítást eredményeznek a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara számára.

Bővebben