A Gazdaság zöldre vált - Gazdaság Háza a fenntarthatóbb életmódért

Gazdaság Háza - 7. hírlevél

Tisztelt Partnerünk!

Vége felé közeledik nemcsak a székesfehérvári Gazdaság Háza fenntarthatósági szempontokat középpontba helyező felújítása, de a mintaprojekt egésze is. 2015 februárjáig immár az utolsó simítások vannak hátra, egyúttal folytatódnak olyan, már 2014-ben is zajló programok, melyek az ismeretterjesztést és a szemléletformálást segítik. A Bláthy Műhely és a „90 perc a jövőnkért” képzései különböző korcsoportoknak szólnak, azonban mindkettő az interaktív és szemléltetőeszközökkel támogatott felfedező tanulást helyezi előtérbe.

 

A projekt vége nem azt jelenti, hogy megállunk

A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a mintaprojekt előtt is elkötelezett volt a fenntarthatóság, a környezet iránt, így életében mérföldkőnek számít az Európai Unió támogatásával megvalósuló mintaprojekt. Sipos Éva, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkár asszonya szerint a projektet sikerként élik meg, hiszen bebizonyosodott, a fenntarthatóság többeket érdekel a megyében, mint azt korábban gondolták.

Tovább »

Kísérletező és vitázó tanulással a jövőért

Újabb csoportokkal folytatódik az új évben a 2014-ben már sikeres Bláthy Műhely és „90 perc a jövőnkért”. A felújítás során kialakított, kiváló infrastruktúrával ellátott Energia Laborban így továbbra is lehetőség adódik a kísérletező, felfedező tanulásra, valamint a fenntarthatósággal kapcsolatos vélemények megvitatására.

Tovább »

A 2014-ben megvalósult legfontosabb fenntarthatósági és kommunikációs megoldások

A Gazdaság Háza a fenntarthatóbb életmódért – mintaprojekt Fejér megyében 2014-es kezdete óta számtalan építkezési megoldással találkozhattak a Gazdaság Házába látogatók. Emellett a szemléletformálást, a figyelemfelhívást elősegítő programok, pályázatok és versenyek, valamint oktatósorozatok is folyamatosan zajlottak.

Tovább »

Így készült… a Gazdaság Háza – rövidfilm a mintaprojektről

A Gazdaság Háza a fenntarthatóbb életmódért – mintaprojekt Fejér megyében technológiai és kommunikációs megoldásai amellett, hogy hasznosak, sok esetben rendkívül látványosak is voltak. Éppen ezért, valamint a projekt céljának elérése érdekében kétféle tájékoztató rövidfilm is készült, különböző korcsoportoknak.

Tovább »

A Gazdaság Háza a fenntarthatóbb életmódért – mintaprojekt Fejér megyében, KEOP-6.2.0/B/11-2011-0022 azonosítószámú projekttel kapcsolatban minden információt megtalál alábbi elérhetőségeinken.

A Gazdaság Háza a fenntarthatóbb életmódért mintaprojekt Fejér megyében program honlapján (www.gazdasaghaza.hu) elolvashatja a teljes projekt leírását, pontos adatait, valamint minden további rendezvényünk és pályázatunk ismertetőjét.

Hírlevelünket a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara levelezőlistájára történt feliratkozását követően küldtük Önnek. Amennyiben a jövőben nem kíván ilyen módon értesülni a „Gazdaság Háza a fenntarthatóbb életmódért - mintaprojekt Fejér megyében” programjairól és információiról, itt tud leiratkozni.

Gazdaság Háza a fenntartható életmódért
mintaprojekt Fejér megyében

Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

A KEOP (KEOP–6.2.0/B/11-2011-0022)

Cím: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
Tel.: +36 22 / 510 - 310
E-mail: keop@fmkik.hu, gazdasaghaza@fmkik.hu
www.gazdasaghaza.hu
www.ujszechenyiterv.gov.hu