http://www.gazdasaghaza.hu http://www.fmkik.hu  

Hírek

Egy nap – egy ember – 110 liter víz! Március 22-e a víz világnapja

2014. március 21. | péntek

Rio de Janeiro, 1992.: ekkor, 21 éve és itt kezdeményezték a víz világnapjának megünneplését. Ennek hatására az ENSZ még ugyanekkor hozott döntést arról, hogy évente, március 22-én külön figyelmet fordít a víz szerepének hangsúlyozására, hogy az emberek észrevegyék, mekkora szerepe van a víznek az életükben.

Bővebben

Frissen induló Gazdaság Háza projektek!

2014. március 20. | csütörtök

Megkezdődött a Gazdaság Háza épületének felújítása. Amelynek keretében elsőként a kamarai oktató-, valamint a nagy befogadóképességű demonstrációs termet alakítja ki a közbeszerzési eljárással kiválasztott építési vállalkozó. Az oktatóteremben a későbbiekben nemcsak a Modellpályázat öt megvalósított makettjét tekinthetik meg az érdeklődők, de a mintaprojekt több képzési programja is itt kap majd helyet.

Bővebben

Fényesebben és becsomagolva - energiatakarékosan

2014. március 20. | csütörtök

2014 márciusában és áprilisában az energiahatékonyságot célzó beruházásokkal folytatódik a Gazdaság Háza a fenntarthatóbb életmódért mintaprojekt. Külső hőszigetelés, energiahatékony világítási rendszer épül ki, a vizes helyiségek átalakítására, valamint májustól kezdődően a külső nyílászárók cseréje is sor kerül. A környezet- és energiatudatos megoldások több területen is jelentős megtakarítást eredményeznek a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara számára.

Bővebben

Rajzok, makettek és képzéssorozat

2014. március 20. | csütörtök

A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a Gazdaság Háza a fenntarthatóbb életmódért mintaprojekt során a fiatalokat is megszólítsa, és felhívja a figyelmüket a jelenkor energiafogyasztással kapcsolatos veszélyeire. A diákokon kívül a projektben nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy Fejér megye közös képviselői a mindennapokban is hasznosítható információkkal gazdagodjanak az energetikai korszerűsítésekről.

Bővebben

Jelentős beruházásokkal folytatódik a felújítás

2014. március 20. | csütörtök

2014 tavaszának végén, valamint nyár elején további lényeges és nagy jelentőségű műszaki és technikai megoldások valósulnak meg a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székhelyén, a Gazdaság Házában. A tudatos energiafelhasználás eléréséhez megtörténik majd a külső hőszigetelés, a nyílászárók cseréje, azok hővédő fóliázása, valamint a helyi komposztálás és a szelektív hulladékgyűjtő rendszer bevezetése is.

Bővebben