http://www.gazdasaghaza.hu http://www.fmkik.hu  

Elektromos kerékpár támogatással

2021. augusztus 02. | hétfő

Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a kilencedik fordulója nyílik meg augusztus 2. és 6. között – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, a kormány eddig több, mint 4,8 ezer elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá közel 522 millió  forinttal.

Az 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat következő szakasza augusztus 2.-án, reggel 8 órakor nyílik meg. A támogatás maximális mértéke a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében pedig legfeljebb 150 ezer forint. 

"A kormány számára a teremtett világ védelme nemcsak egy jelszó, hanem valódi küldetés, ezért is alkottuk meg és hajtjuk végre a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervet, amelynek fontos része a közlekedés zöldítése. Az elektromos kerékpárok vásárlását segítő pályázat célja, hogy csökkentse a munkavállalók autóhasználatát, és egészséges, környezetkímélő kerékpározásra ösztönözze a magyar embereket a hétköznapokban is." – fejtette ki Schanda Tamás.

A pályázat részleteiről az IFKA honlapján érhető el bővebb tájékoztatás. A dokumentumokat ebben a fordulóban augusztus 6. éjfélig lehet benyújtani.

Forrás: ITM

vissza